Hegesztéstechnika

Hegesztéstechnikai eszközökre mindenképpen szükségük van azoknak, akik hivatásszerűen foglalkoznak fémmegmunkálással, de számos barkácsolónál is megtalálhatók az inverterek, hegesztők. A hegesztőgépek teljesítmény szerint kategorizálva is böngészhetők, így hamar kiderül, melyik megfelelő a feladatra. Jellemző, hogy otthoni munkákhoz a kisebb teljesítményű, fogyóelektródás inverterek is megfelelőek, de ha fontos a hegesztési pontosság és gyorsaság, akkor a profi hegesztőgépek közül érdemes választani. Azok, akik az invertereket gyakrabban szeretnék mozgatni, választhatnak kerekekre szerelt gépeket is. A kínálatban főleg a magas színvonalat képviselő magyar Iweld hegesztők szerepelnek.

A hegesztéshez szükséges kiegészítők közül több fajta, különböző vastagságú és kiszerelésű védőgázas fogyóelektróda választható. Miután a hegesztés veszélyes üzem, a védőfelszerelések fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. A fejvédő pajzsok lehetnek kézben tartott eszközök, vagy fixen felvehetők. Elsődleges céljuk, hogy a szemet ne érje jelentős fényhatás, valamint a felpattanó szikráktól védje az arcot. Akik hivatásszerűen dolgoznak hegesztőgépekkel, azoknak praktikusabb a hegesztő sisak, így egy kezük szabadon marad. A fejvédő pajzsok, hegesztő sisakok és hegesztő szemüvegek mellett minden olyan testrészt védeni kell, ahová szikra pattanhat, vagy olvadt fém csöppenhet. Az igénybevételtől függően válasszuk ki, mire van szükség. Lehet teljes felsőtestet takaró védőkabát, kámzsa, egykaros védőborítás, vagy csak védőkesztyű. (Utóbbira biztosan szükség van, a nélkül semmiképp ne kezdjük el a hegesztést!)

119 termék

Iweld Dynareg nitrogén palack nyomáscsökkentő 230/150 bar, 2 manométerrel rendelkezik. H osszú élettartamát, a cserélhető kimeneti csatlakozó menet, a ház megbontása nélkül javítható szabályozó...

87.590 Ft
87.590 Ft

Iweld Dynareg nitrogén palack nyomáscsökkentő 230/50 bar, 2 manométerrel rendelkezik. Hosszú élettartamát, a cserélhető kimeneti csatlakozó menet, a ház megbontása nélkül javítható szabályozó...

49.500 Ft
49.500 Ft

Iweld Gekkomat OSC mágneses, oszcillátoros automata hegesztő traktor (80GKMATOSC) egy oszcilláció funkcióval rendelkezik, amely a hegesztőpisztolyt egyenletes sebességű haladás közben, oldalirányú...

1.365.890 Ft
1.365.890 Ft

Iweld Gekkomat STD mágneses automata hegesztő traktor (80GKMATSTD) , első lépés az automatizált hegesztés útján. A befogó bilincs egy érzékelő segítségével biztosítja a kocsi egyenletes futását az...

771.290 Ft
771.290 Ft

Az Iweld Gekkomat akkumulátoros hegesztő traktor (80GKMATSTDBATT) egy mágneses automata készülék. A befogó bilincs érzékelő lehetőséget biztosít a kocsi egyenletes futásához az ívgyújtástól a...

1.039.890 Ft
1.039.890 Ft

Az Iweld Gorilla PocketMig 215 Aluflux elektródás hegesztő inverter . A készülék IGBT technológiás. Polaritásváltás FCAW, EMC funkcióval ellátott. Huzaltoló görgők száma 2 db. Bekapcsolási ideje...

207.790 Ft
207.790 Ft

IWELD Gorilla Pocketforce 200 IGBT hegesztő inverter . Kis súlyával és könnyű hordozhatóságával jól használható hegesztési munkák alkalmával. Állítható erősségű íverősség szabályozással (állítható...

72.590 Ft
72.590 Ft

IWELD Gorilla Pocketmig 165 FixiFlux fogyóelektródás ívhegesztő inverter . Az Iweld kiváló minőségű invertere segítségével a tökéletes és időtakarékos hegesztés könnyedén megvalósul. A hegesztő...

75.990 Ft
75.990 Ft

Iweld Gorilla Pocketmig 205 Aluflux hegesztő inverter (80POCMIG205) kétfunkciós MIG/MMA IGBT technológiás fogyóelektródás és bevont elektródás funkciókkal. Kompakt felépítésű, 5 kg-os huzaldob...

139.390 Ft
139.390 Ft

Iweld Gorilla Pocketmig 235 Silverback hegesztő inverter (80POCMIG235) Az Iweld Gorilla Pocketmig 235 Silverback hegesztő inverter kombinálja a MIG/MMA hegesztési funkciókat, így ideális választás...

151.490 Ft
151.490 Ft

Iweld Gorilla Pocketmig 235 Synergic Silverback hegesztő inverter (80POCMIG205CBS) MIG/MMA kétfunkciós IGBT technológiás hegesztő inverter fogyóelektródás és bevont-elektródás funkciókkal....

156.190 Ft
156.190 Ft

Az IWELD Gorilla Pocketpower 130 elektródás hegesztő inverter . A készülék IGBT technológiás. Nagy frekvenciájú és teljesítményű IGBT (15kHz) egyen irányítja az áramot, majd PWM használatával a...

41.950 Ft
41.950 Ft

Az IWELD Gorilla Pocketpower 150 elektródás hegesztő inverter . A készülék IGBT technológiás. Nagy frekvenciájú és teljesítményű IGBT (15kHz) egyen irányítja az áramot, majd PWM használatával a...

49.190 Ft
49.190 Ft

Az IWELD Gorilla Pocketpower 170 elektródás hegesztő inverter . Megnevezés GORILLA POCKETPOWER 170 Inverter típusa IGBT Digitális kijelzo - Arc Force + Állítható Arc Force - Hot start + Anti Stick...

49.990 Ft
49.990 Ft

Az IWELD Gorilla Pocketpower 190 elektródás hegesztő inverter . A készülék IGBT technológiás. Nagy frekvenciájú és teljesítményű IGBT (15kHz) egyen irányítja az áramot, majd PWM használatával a...

65.100 Ft
65.100 Ft

A Iweld Gorilla SuperForce 230 elektródás hegesztő inverter . A készülék IGBT technológiás , bevont elektródás hegesztő inverter, amely kisipari hegesztési feladatok elvégzéséhez ajánlott. Az ív...

113.890 Ft
113.890 Ft

IWELD Gorilla Superpulse 200 hegesztő inverter . Két funkciós AWI/MMA hegesztőgép. Kiválóan alkalmas rozsdamentes acél és alumínium anyagú, kis falvastagságú idomok, csövek hegesztésére az...

163.890 Ft
163.890 Ft

IWELD Gorilla Supertig 200 AC/DC hegesztő inverter (8TIG200SPRACDC) . Két funkciós AWI/MMA hegesztőgép . Kiválóan alkalmas rozsdamentes acél és alumínium anyagú, kis falvastagságú idomok, csövek...

327.890 Ft
327.890 Ft

Az Iweld HD 250 LT IGBT hegesztő inverter nagy teljesítményű IGBT technológiás, MMA hegesztésre. Alkalmazható nagy áramerősséget és terhelhetőséget igénylő ipari termelés, csőhálózat építés,...

202.890 Ft
202.890 Ft

Iweld Heavy duty 2200 cell. hegesztő inverter (800G2200CELL) Inverter típusa IGBT Ívgyújtás Lift Vezeték nélküli távvezérlés op. Kijelző + DC TIG + DC MMA + Állítható Arc Force + Fázisszám 1...

208.890 Ft
208.890 Ft

Iweld IGrip CUT141 léghűtéses plazma vágópisztoly , centrál . A pisztoly csúcsfeszültsége 500 v, vágógáz nyomásának értéke 4,5-5 bar, míg vágógáz fogyasztása 210 l/perc. A plazma vágópisztoly...

103.690 Ft
103.690 Ft

Iweld IGrip CUT81 léghűtéses plazma vágópisztoly , centrál . A pisztoly csúcsfeszültsége 500 v, vágógáz nyomásának értéke 4,5-5 bar, míg vágógáz fogyasztása 160 l/perc. A plazma vágópisztoly...

80.590 Ft
80.590 Ft

Iweld IGrip vízhűtéses hegesztőpisztoly 240 W - 4 m . A pisztoly kábel hossza 4 méter. Terhelhetősége széndioxid gáz esetében 300 A, míg kevert gáz M21 esetében 270 A. Az eszköz gázfogyasztásának...

52.090 Ft
52.090 Ft

Iweld IGrip vízhűtéses hegesztőpisztoly 500 W - 3 m . A pisztoly kábel hossza 3 méter. Terhelhetősége széndioxid gáz esetében 400 A, míg kevert gáz M21 esetében 350 A. Az eszköz gázfogyasztásának...

39.390 Ft
39.390 Ft
Oldal tetejére
Műhely - további kategóriák
Árukereső, a hiteles vásárlási kalauz