Hegesztéstechnika

Hegesztéstechnikai eszközökre mindenképpen szükségük van azoknak, akik hivatásszerűen foglalkoznak fémmegmunkálással, de számos barkácsolónál is megtalálhatók az inverterek, hegesztők. A hegesztőgépek teljesítmény szerint kategorizálva is böngészhetők, így hamar kiderül, melyik megfelelő a feladatra. Jellemző, hogy otthoni munkákhoz a kisebb teljesítményű, fogyóelektródás inverterek is megfelelőek, de ha fontos a hegesztési pontosság és gyorsaság, akkor a profi hegesztőgépek közül érdemes választani. Azok, akik az invertereket gyakrabban szeretnék mozgatni, választhatnak kerekekre szerelt gépeket is. A kínálatban főleg a magas színvonalat képviselő magyar Iweld hegesztők szerepelnek.

A hegesztéshez szükséges kiegészítők közül több fajta, különböző vastagságú és kiszerelésű védőgázas fogyóelektróda választható. Miután a hegesztés veszélyes üzem, a védőfelszerelések fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. A fejvédő pajzsok lehetnek kézben tartott eszközök, vagy fixen felvehetők. Elsődleges céljuk, hogy a szemet ne érje jelentős fényhatás, valamint a felpattanó szikráktól védje az arcot. Akik hivatásszerűen dolgoznak hegesztőgépekkel, azoknak praktikusabb a hegesztő sisak, így egy kezük szabadon marad. A fejvédő pajzsok, hegesztő sisakok és hegesztő szemüvegek mellett minden olyan testrészt védeni kell, ahová szikra pattanhat, vagy olvadt fém csöppenhet. Az igénybevételtől függően válasszuk ki, mire van szükség. Lehet teljes felsőtestet takaró védőkabát, kámzsa, egykaros védőborítás, vagy csak védőkesztyű. (Utóbbira biztosan szükség van, a nélkül semmiképp ne kezdjük el a hegesztést!)

90 termék

Kerámia gázlencsés gázterelő fúvóka 12-es, 54N19 SR17/26-hoz . Elengedhetetlen tartozék hegesztési munkálatok alkalmával. A fúvóka hossza 4,2 cm, átmérője 1,9 cm. Az SR17 , valamint SR26...

310 Ft
310 Ft

Kerámia gázlencsés gázterelő fúvóka 4-es, 54N18 SR17/26-hoz . Elengedhetetlen tartozék hegesztési munkálatok alkalmával. A fúvóka hossza 4,2 cm, átmérője 0,65 cm. Az SR17 , valamint SR26...

310 Ft
310 Ft

Kerámia gázlencsés gázterelő fúvóka 5-ös, 54N17 SR17/26-hoz . Elengedhetetlen tartozék hegesztési munkálatok alkalmával. A fúvóka hossza 4,2 cm, átmérője 0,8 cm. Az SR17 , valamint SR26...

310 Ft
310 Ft

Kerámia gázlencsés gázterelő fúvóka 6-os, 54N16 SR17/26-hoz . Elengedhetetlen tartozék hegesztési munkálatok alkalmával. A fúvóka hossza 4,2 cm, átmérője 0,95 cm. Az SR17 , valamint SR26...

310 Ft
310 Ft

Kerámia gázlencsés gázterelő fúvóka 6-os, 9,5 mm SR9/20/24-hez . Elengedhetetlen tartozék hegesztési munkálatok alkalmával. A fúvóka hossza 2,5 cm, átmérője 0,95 cm. Az SR9, SR20 valamint SR24...

170 Ft
170 Ft

Kerámia gázlencsés gázterelő fúvóka 7-es, 11,0 mm SR9/20/24-hez . Elengedhetetlen tartozék hegesztési munkálatok alkalmával. A fúvóka hossza 2,5 cm, átmérője 1,1 cm. Az SR9, SR20 valamint SR24...

119 Ft
170 Ft
119 Ft

Kerámia gázlencsés gázterelő fúvóka 7-es, 54N15 SR17/26-hoz . Elengedhetetlen tartozék hegesztési munkálatok alkalmával. A fúvóka hossza 4,2 cm, átmérője 1,1 cm. Az SR17 , valamint SR26...

310 Ft
310 Ft

Kerámia gázlencsés gázterelő fúvóka 8-as, 12,5 mm SR9/20/24-hez . Elengedhetetlen tartozék hegesztési munkálatok alkalmával. A fúvóka hossza 2,5 cm, átmérője 1,25 cm. Az SR9, SR20 valamint SR24...

170 Ft
170 Ft

Kerámia gázlencsés gázterelő fúvóka 8-as, 54N14 SR17/26-hoz . Elengedhetetlen tartozék hegesztési munkálatok alkalmával. A fúvóka hossza 4,2 cm, átmérője 1,25 cm. Az SR17 , valamint SR26...

310 Ft
310 Ft

Közdarab MIG 240, M6/26 mm . Nélkülözhetetlen tartozék hegesztési munkálatok alkalmával. Hossza 2,6 cm.

175 Ft
350 Ft
175 Ft

Pajzsüveg 90x110 12 DIN

210 Ft
420 Ft
210 Ft

Pajzsüveg 90x110 8 DIN

210 Ft
420 Ft
210 Ft

Pótüveg fejpajzshoz 10,8x5,1 cm, víztiszta (6700159)

102 Ft
170 Ft
102 Ft

Tartórugó MB 15 AK hegesztőpisztolyhoz. Min./max. átmérő: 9-12.5 mm

108 Ft
180 Ft
108 Ft

Rugó VM 25 VARSTROJ

60 Ft
60 Ft

Wolfram szorító ház 2,4 mm SR17/26-hoz . Elengedhetetlen alkatrész hegesztési munkálatok alkalmával. Az SR17 , valamint SR26 hegesztőpisztolyokhoz használhatja.

329 Ft
470 Ft
329 Ft

Wolfram szorító ház 3,2 mm SR17/26-hoz . Elengedhetetlen alkatrész hegesztési munkálatok alkalmával. Az SR17 , valamint SR26 hegesztőpisztolyokhoz használhatja.

329 Ft
470 Ft
329 Ft

Wolfram szorító patron 1,0 mm SR17/26-hoz . Elengedhetetlen alkatrész hegesztési munkálatok alkalmával. Az SR17 , valamint SR26 hegesztőpisztolyokhoz használhatja. A szorító patron hossza 5 cm.

132 Ft
220 Ft
132 Ft

Wolfram szorító patron 1,6 mm SR17/26-hoz . Elengedhetetlen alkatrész hegesztési munkálatok alkalmával. Az SR17 , valamint SR26 hegesztőpisztolyokhoz használhatja. A szorító patron hossza 5 cm.

132 Ft
220 Ft
132 Ft

Wolfram szorító patron 1,6/25,4 mm SR9/20 . Elengedhetetlen alkatrész hegesztési munkálatok alkalmával. Az SR9, valamint SR20 hegesztőpisztolyokhoz használhatja. A szorító patron hossza 2,54 cm,...

84 Ft
140 Ft
84 Ft

Wolfram szorító patron 2,0 mm SR17/26-hoz . Elengedhetetlen alkatrész hegesztési munkálatok alkalmával. Az SR17 , valamint SR26 hegesztőpisztolyokhoz használhatja. A szorító patron hossza 5 cm.

220 Ft
220 Ft

Wolfram szorító patron 2,0/25,4 mm SR9/20 . Elengedhetetlen alkatrész hegesztési munkálatok alkalmával. Az SR9, valamint SR20 hegesztőpisztolyokhoz használhatja. A szorító patron hossza 2,54 cm,...

84 Ft
140 Ft
84 Ft

Wolfram szorító patron 2,4 mm SR17/26-hoz . Elengedhetetlen alkatrész hegesztési munkálatok alkalmával. Az SR17 , valamint SR26 hegesztőpisztolyokhoz használhatja. A szorító patron hossza 5 cm.

220 Ft
220 Ft

Wolfram szorító patron 2,4/25,4 mm SR9/20 . Elengedhetetlen alkatrész hegesztési munkálatok alkalmával. Az SR9, valamint SR20 hegesztőpisztolyokhoz használhatja. A szorító patron hossza 2,54 cm,...

140 Ft
140 Ft
Oldal tetejére
Műhely - további kategóriák
Árukereső, a hiteles vásárlási kalauz