Hegesztéstechnika

Hegesztéstechnikai eszközökre mindenképpen szükségük van azoknak, akik hivatásszerűen foglalkoznak fémmegmunkálással, de számos barkácsolónál is megtalálhatók az inverterek, hegesztők. A hegesztőgépek teljesítmény szerint kategorizálva is böngészhetők, így hamar kiderül, melyik megfelelő a feladatra. Jellemző, hogy otthoni munkákhoz a kisebb teljesítményű, fogyóelektródás inverterek is megfelelőek, de ha fontos a hegesztési pontosság és gyorsaság, akkor a profi hegesztőgépek közül érdemes választani. Azok, akik az invertereket gyakrabban szeretnék mozgatni, választhatnak kerekekre szerelt gépeket is. A kínálatban főleg a magas színvonalat képviselő magyar Iweld hegesztők szerepelnek.

A hegesztéshez szükséges kiegészítők közül több fajta, különböző vastagságú és kiszerelésű védőgázas fogyóelektróda választható. Miután a hegesztés veszélyes üzem, a védőfelszerelések fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. A fejvédő pajzsok lehetnek kézben tartott eszközök, vagy fixen felvehetők. Elsődleges céljuk, hogy a szemet ne érje jelentős fényhatás, valamint a felpattanó szikráktól védje az arcot. Akik hivatásszerűen dolgoznak hegesztőgépekkel, azoknak praktikusabb a hegesztő sisak, így egy kezük szabadon marad. A fejvédő pajzsok, hegesztő sisakok és hegesztő szemüvegek mellett minden olyan testrészt védeni kell, ahová szikra pattanhat, vagy olvadt fém csöppenhet. Az igénybevételtől függően válasszuk ki, mire van szükség. Lehet teljes felsőtestet takaró védőkabát, kámzsa, egykaros védőborítás, vagy csak védőkesztyű. (Utóbbira biztosan szükség van, a nélkül semmiképp ne kezdjük el a hegesztést!)

Több szöveg
85 termék

Iweld Heavy duty 2200 cell. hegesztő inverter (800G2200CELL) Inverter típusa IGBT Ívgyújtás Lift Vezeték nélküli távvezérlés op. Kijelző + DC TIG + DC MMA + Állítható Arc Force + Fázisszám 1...

193.490 Ft
193.490 Ft

Iweld IGrip CUT141 léghűtéses plazma vágópisztoly , centrál . A pisztoly csúcsfeszültsége 500 v, vágógáz nyomásának értéke 4,5-5 bar, míg vágógáz fogyasztása 210 l/perc. A plazma vágópisztoly...

103.690 Ft
103.690 Ft

Iweld IGrip vízhűtéses hegesztőpisztoly 240 W - 4 m . A pisztoly kábel hossza 4 méter. Terhelhetősége széndioxid gáz esetében 300 A, míg kevert gáz M21 esetében 270 A. Az eszköz gázfogyasztásának...

52.090 Ft
52.090 Ft

Iweld IGrip vízhűtéses hegesztőpisztoly 500 W - 4 m . A pisztoly kábel hossza 4 méter. Terhelhetősége széndioxid gáz esetében 400 A, míg kevert gáz M21 esetében 350 A. Az eszköz gázfogyasztásának...

42.190 Ft
42.190 Ft

Iweld IGrip vízhűtéses hegesztőpisztoly 500 W - 5 m . A pisztoly kábel hossza 5 méter. Terhelhetősége széndioxid gáz esetében 400 A, míg kevert gáz M21 esetében 350 A. Az eszköz gázfogyasztásának...

46.690 Ft
46.690 Ft

Az Iweld IK-11 mini hegesztő-vágó készle t kiválóan használható hevítésre, lánghegesztésre és...

77.490 Ft
77.490 Ft

​ Az Iweld IK-20 hegesztő-vágó készle t kiválóan használható hevítésre, lánghegesztésre és lángvágásra is. Az IK-20-as markolat és az IK-20-as fúvókakeverésű vágókiegészítő alkalmas oxigén és...

129.900 Ft
129.900 Ft

Az Iweld IK-30 hegesztő-vágó készlet kiválóan használható hevítésre, l ánghegesztésre és lángvágásra is. Az IK-30- as markolat és az IK-30-as fúvókakeverésű vágókiegészítő alkalmas oxigén és...

133.990 Ft
133.990 Ft

Iweld IMC-Speed hordozható gépi lángvágó (5IMCSPEED) Fúvókakeveréses hordozható gépi lángvágó 230V-os...

409.090 Ft
409.090 Ft

​Az IWELD MIG 251 DIGITAL hegesztő inverter fejlett nagy teljesítményű IGBT technológiával egyenirányítja az áramot. A PWM a kimenő egyenáramot felerősítve alkalmassá teszi a munkavégzésre. Így a...

429.900 Ft
429.900 Ft

​Az IWELD MIG 253 DIGITAL hegesztő inverter fejlett nagy teljesítményű IGBT technológiával egyenirányítja az áramot. A PWM a kimenő egyenáramot felerősítve alkalmassá teszi a munkavégzésre. Így a...

379.990 Ft
379.990 Ft

Iweld Multiarc HD 170 hegesztő inverter (8HD170MTARC) SINGLE PC BOARD Technológia: A Multiarc HD 170 egyetlen nyomtatott áramköri lapot használ (SINGLE PC BOARD), amit...

60.590 Ft
60.590 Ft

Iweld PANTHER FLOW 3 frisslevegős automata hegesztő fejpajzs (8PNTHRFLW3) 3 fokozatban állítható levegőellátás csekély súlyának köszönhetően komfortos viselet nagy kapacitású Li-ion akkumulátor...

309.900 Ft
309.900 Ft

Iweld PANTHERFLEX RC felnyitható automata hegesztő fejpajzs (8PNTHRFLXRC) Nagy látómező: 100 x 83,4 mm 4 db infravörös érzékelő Tartós,...

70.490 Ft
70.490 Ft

Iweld Panther 5.1 automata hegesztő fejpajzs . 10 x 8,34 cm-es látómezővel rendelkezik, különleges kialakítású fejkosár szerkezete kényelmes viseletet biztosít használatkor. 4 db infravörös...

55.190 Ft
55.190 Ft

Iweld Panther Flow automata hegesztő fejpajzs , frisslevegős . Kevés súlyának köszönhetően, kényelmes viselni. A levegő 3 fokozatban állítható. LCD vezérlőpanele háttérvilágítással ellátott. A...

235.990 Ft
235.990 Ft

IWELD Pocketmig MIG 315 IGBT fogyóelektródás, védőgázas ívhegesztő inverter , három fázissal. Az Iweld kétfunkciós kompakt hegesztő invertere CO2 védőgázas fogyóelektródás és bevont elektródás...

518.890 Ft
518.890 Ft

Iweld Policlean 1000 CL varrattisztító készülék + induló készlet (9CLEANE1000CL) a fejlett varrattisztító technológiának köszönhetően hatékonyan távolítja el a hegesztés során képződött...

440.190 Ft
440.190 Ft

Iweld SUPERWELD letapadás gátló koncentrátum 20L-es, szilikon mentes (750SWCONC20L) Szilikon, viasz és oldószermentes. Magas...

43.090 Ft
43.090 Ft

Iweld TIG 220 AC/DC Digital RC AWI hegesztő inverter . DC AWI és bevonatelektródás kétfunkciós IGBT technológiás hegesztő inverter. A rozsdamentes acél, réz, szénacél valamint alumínium és...

354.900 Ft
354.900 Ft

Iweld TIG 220 Digital Pulse AWI hegesztő inverter . (800TIG220DIPU) DC AWI és bevontelektródás kétfunkciós IGBT technológiás hegesztő inverter. Különösen alkalmas vékony és közepesen vastag...

279.990 Ft
279.990 Ft

Iweld TIG 2800 DC Hegesztő inverter (800TIG2800DC) DC TIG és bevontelektródás, kétfunkciós hegesztő áramforrás. Alkalmas réz, szénacél és rozsdamentes acélok hegesztésére. Távvezérlés pisztolyról...

456.990 Ft
456.990 Ft

Iweld TIG SR26 gázhűtéses hegesztőpisztoly 8 m . A pisztoly kábel hossza 8 méter. Terhelhetősége AC esetében 170 A, míg DC esetében 240 A. Az eszköz huzalátmérője 0,5-4,0 mm. Munkaciklusa 60% 10...

47.990 Ft
47.990 Ft

Iweld TIG SR26 hegesztőpisztoly 4m TSB35-50, pot. (bőr) (800TSRB264GLP) Gázhűtéses, potméteres AWI hegesztőpisztoly TSB 35/50 Munkaciklus (10 perc): 60% 0,5-4,0 mm...

49.990 Ft
49.990 Ft
Oldal tetejére
Műhely - további kategóriák
Árukereső, a hiteles vásárlási kalauz