Hegesztéstechnika

Hegesztéstechnikai eszközökre mindenképpen szükségük van azoknak, akik hivatásszerűen foglalkoznak fémmegmunkálással, de számos barkácsolónál is megtalálhatók az inverterek, hegesztők. A hegesztőgépek teljesítmény szerint kategorizálva is böngészhetők, így hamar kiderül, melyik megfelelő a feladatra. Jellemző, hogy otthoni munkákhoz a kisebb teljesítményű, fogyóelektródás inverterek is megfelelőek, de ha fontos a hegesztési pontosság és gyorsaság, akkor a profi hegesztőgépek közül érdemes választani. Azok, akik az invertereket gyakrabban szeretnék mozgatni, választhatnak kerekekre szerelt gépeket is. A kínálatban főleg a magas színvonalat képviselő magyar Iweld hegesztők szerepelnek.

A hegesztéshez szükséges kiegészítők közül több fajta, különböző vastagságú és kiszerelésű védőgázas fogyóelektróda választható. Miután a hegesztés veszélyes üzem, a védőfelszerelések fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. A fejvédő pajzsok lehetnek kézben tartott eszközök, vagy fixen felvehetők. Elsődleges céljuk, hogy a szemet ne érje jelentős fényhatás, valamint a felpattanó szikráktól védje az arcot. Akik hivatásszerűen dolgoznak hegesztőgépekkel, azoknak praktikusabb a hegesztő sisak, így egy kezük szabadon marad. A fejvédő pajzsok, hegesztő sisakok és hegesztő szemüvegek mellett minden olyan testrészt védeni kell, ahová szikra pattanhat, vagy olvadt fém csöppenhet. Az igénybevételtől függően válasszuk ki, mire van szükség. Lehet teljes felsőtestet takaró védőkabát, kámzsa, egykaros védőborítás, vagy csak védőkesztyű. (Utóbbira biztosan szükség van, a nélkül semmiképp ne kezdjük el a hegesztést!)

Több szöveg
576 termék

Iweld Dynacut 1000 lángvágó pisztoly , fúvóka keveréses 1155 mm/ 75° . A modern tervezésnek köszönhetően, nem csak gáztakarékosabb, hanem sokkal biztonságosabb, védett a visszaégés ellen. Viszont...

52.190 Ft
52.190 Ft

Iweld Dynacut 500 lángvágó pisztoly , fúvóka keveréses 500 mm/ 90° . A modern tervezésnek köszönhetően, nem csak gáztakarékosabb, hanem sokkal biztonságosabb, védett a visszaégés ellen. Viszont a...

39.390 Ft
39.390 Ft

Az Iweld Dynaline Oxigén hálózati nyomáscsökkentő 10 Bar , egy európai tervezésű és gyártású szerelvény. Teste sárgaréz, mely magas minőségű, precízen kovácsolt, emellett korrózióálló bevonattal...

38.990 Ft
38.990 Ft

Az Iweld Dynaline Oxigén hálózati nyomáscsökkentő készlet 10 Bar , egy európai tervezésű és gyártású szerelvény. Teste sárgaréz, mely magas minőségű, precízen kovácsolt, emellett korrózióálló...

72.090 Ft
72.090 Ft

Az Iweld Dynaline acetilén hálózati nyomáscsökkentő 1,5 Bar , egy európai tervezésű és gyártású szerelvény. Teste sárgaréz, mely magas minőségű, precízen kovácsolt, emellett korrózióálló...

38.590 Ft
38.590 Ft

Az Iweld Dynaline acetilén hálózati nyomáscsökkentő készlet 1,5 Bar , egy európai tervezésű és gyártású szerelvény. Teste sárgaréz, mely magas minőségű, precízen kovácsolt, emellett korrózióálló...

71.490 Ft
71.490 Ft

Az Iweld Dynaline iker rotás hálózati nyomáscsökkentő 30 l/perc , egy európai tervezésű és gyártású szerelvény. Teste sárgaréz, mely magas minőségű, precízen kovácsolt, emellett korrózióálló...

65.790 Ft
65.790 Ft

Az Iweld Dynaline iker rotás hálózati nyomáscsökkentő készlet 30 l/perc , a versenytársaihoz képest 20-40%-al nehezebb házzal rendelkezik, így sokkal erősebb, robusztusabb. A készülék kimeneti...

103.490 Ft
103.490 Ft

Az Iweld Dynareg Acetilén palack nyomáscsökkentő 25/1.5 bar, 2 manométerrel rendelkező eszköz. Nagy szabályozó membrán átmérővel, stabil munkaoldali nyomással, valamint magas gázátfolyással 35m3/h...

27.890 Ft
27.890 Ft

Az Iweld Dynareg Argon palack nyomáscsökkentő 230/ 22 l/perc, 2 manométerrel rendelkező eszköz. Nagy szabályozó membrán átmérővel, stabil munkaoldali nyomással, valamint magas gázátfolyással...

25.190 Ft
25.190 Ft

Iweld Dynareg Argon rotaméteres palack nyomáscsökkentő 230/30 l/perc . H osszú élettartamát, a cserélhető kimeneti csatlakozó menet, a ház megbontása nélkül javítható szabályozó szelep és a...

34.990 Ft
34.990 Ft

Az Iweld Dynareg Széndioxid palack nyomáscsökkentő 230/20 bar, 2 manométerrel rendelkező eszköz. H osszú élettartamát, a cserélhető kimeneti csatlakozó menet, a ház megbontása nélkül javítható...

35.990 Ft
35.990 Ft

Az Iweld Dynareg Oxigén palack nyomáscsökkentő 230/10 bar, 2 manométerrel rendelkező, európai gyártású és tervezésű szerelvény. Teste sárgaréz, mely magas minőségű, precízen kovácsolt, emellett...

25.190 Ft
25.190 Ft

Az Iweld Dynareg Oxigén palack nyomáscsökkentő 230/10 bar, G3/4", 2 manométerrel rendelkező, európai gyártású és tervezésű szerelvény. Teste sárgaréz, mely magas minőségű, precízen kovácsolt,...

27.490 Ft
27.490 Ft

Az Iweld Dynareg Oxigén palack nyomáscsökkentő 230/150 bar, 2 manométerrel rendelkező, európai gyártású és tervezésű szerelvény. Teste sárgaréz, mely magas minőségű, precízen kovácsolt, emellett...

87.590 Ft
87.590 Ft

Az Iweld Dynareg Oxigén palack nyomáscsökkentő 230/20 bar, 2 manométerrel rendelkező, európai gyártású és tervezésű szerelvény. Teste sárgaréz, mely magas minőségű, precízen kovácsolt, emellett...

33.990 Ft
33.990 Ft

Az Iweld Dynareg Oxigén palack nyomáscsökkentő 230/40 bar, 2 manométerrel rendelkező, európai gyártású és tervezésű szerelvény. Teste sárgaréz, mely magas minőségű, precízen kovácsolt, emellett...

47.690 Ft
47.690 Ft

Az Iweld Dynareg PB-gáz ​ipari, palack nyomáscsökkentő európai tervezésű és gyártású gázszerelvény. A maximum bemeneti nyomása 20 bar, a maximum kimeneti nyomása 1,5 bar. A nyomáscsökkentő...

25.990 Ft
25.990 Ft

Az Iweld Dynareg PB-gáz ​ipari, palack nyomáscsökkentő európai tervezésű és gyártású gázszerelvény. A maximum bemeneti nyomása 20 bar, a maximum kimeneti nyomása 1,5 bar. A nyomáscsökkentő...

22.790 Ft
22.790 Ft

Az Iweld Dynareg Széndioxid palack nyomáscsökkentő 230/10 bar, 2 manométerrel rendelkező eszköz. Nagy szabályozó membrán átmérővel, stabil munkaoldali nyomással, valamint magas gázátfolyással...

33.090 Ft
33.090 Ft

Az Iweld Dynareg Széndioxid palack nyomáscsökkentő 230/ 22 l/perc, 2 manométerrel rendelkező eszköz. Nagy szabályozó membrán átmérővel, stabil munkaoldali nyomással, valamint magas gázátfolyással...

25.190 Ft
25.190 Ft

Iweld Dynareg Széndioxid rotaméteres palack nyomáscsökkentő 230/30 bar . H osszú élettartamát, a cserélhető kimeneti csatlakozó menet, a ház megbontása nélkül javítható szabályozó szelep és a...

34.990 Ft
34.990 Ft

Iweld Dynareg formálógáz palack nyomáscsökkentő 230/50 l/perc, 2 manométerrel rendelkezik. H osszú élettartamát, a cserélhető kimeneti csatlakozó menet, a ház megbontása nélkül javítható...

33.990 Ft
33.990 Ft

Iweld Dynareg nitrogén palack nyomáscsökkentő 230/10 bar, 2 manométerrel rendelkezik. Nagy szabályozó membrán átmérővel, stabil munkaoldali nyomással, valamint magas gázátfolyással 35m3/h (230/10...

29.190 Ft
29.190 Ft
Oldal tetejére
Műhely - további kategóriák
Árukereső, a hiteles vásárlási kalauz